Bolognai lasagne
40 dkg darált hús (lehet vagdalthúskonzerv is), 40 dkg sűrített paradicsom, 2 közepes hagyma, 10 dkg szalonna, bors, oregano, só, 5 ek cukor, 3 ek olaj, 20 dkg reszelt sajt, 5 dkg vaj, fél kg lasagnetészta, fél liter besamelmártás.
A tésztalapokat kifőzöm és egy rétegben lefektetve félreteszem.
A szalonnát apró kockára vágom és egy evőkanálnyi olajon kiolvasztom. Sárgára pirítom benne az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a darált húst. A hús megfehéredése után hozzáteszem a sűrített paradicsomot, majd beleteszem a borsot, a sót, a cukrot és az oreganot. Az egészet jól összeforralom.
Egy tepsit kiolajozok, ráteszek egy réteg tésztát. Megkenem a paradicsomos raguval, ráteszek újabb réteg tésztát, amelyet besamellel kenek meg. Ez így megy egészen addig, míg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére besamelt öntök, amit a reszelt sajttal szórok meg. Forró sütőben szép pirosra sütöm, majd felkockázva tálalom.
Besamelmártás:
5 dkg vaj, 5 dkg liszt, fél liter tej, só, szerecsendió.
A vajból és a lisztből világos rántást készítek, majd felengedem a tejjel. Sózom és szerecsendióval ízesítem.
Elkészítési szint: nehéz
Hány főre: 1



